2017. aug 06.

Arabica kávé jellemzői - Legjobb kávé!

írta: Hoffman Zoltán
Arabica kávé jellemzői - Legjobb kávé!

Az első feljegyzések szerint a kávé eredetileg Afrikából származik. Az arabica kávé Közép-Afrikából, azon belül is Szudán és Etiópia területéről terjedt el. Innen az arabica kávé az Arab-félszigetre került. Neve is erre utal, mint arab kávé.

cdg17062801-arabica-kaveszemek.jpg

Eleinte nem létezett még kávépörkölés. A kávé élénkítő hatását azonban már korábban is ismerték. Legelőször az arabok kezdték pörkölni a kávét és ennek volt köszönhető, hogy sokkal finomabb, aromásabb lett.

Rögtön kezdjük az arabica génállományával. Ennek a kávébabnak 44 kromoszómája van. Ez is megmagyarázza, miért olyan aromás pörkölés után.

Sokkal több törődést igényel, mint robuszta társa. Egyáltalán nem igénytelen. Gyökerei mélyre hatolóak és szétterülőek, ezért a tápanyagban gazdag, laza talajt szeretik.

Nem szeretik a nagy meleget, általában 15-25 Celsius-fok között indul virágzásnak. Fontos az arabicának, hogy kiegyenlített hőmérsékletű területen feküdjön.

Ehhez az egyenlítő környéki területek 1000-2000 m-es tengerszint feletti magasságai biztosítanak számára kedvező feltételeket.

Csapadék terén sem szereti a szélsőségeket. Ideális az évenkénti 1400-2200 mm közötti 

csapadékmennyiség. Esőzés után virágzik.

Amit még fontos tudni az arabica kávébabokról:

  • olajtartalmuk: 15-17%
  • cukortartalmuk: 6-9%
  • koffeintartalmuk: 0,8-1,4%o_15444.jpgo_15443.jpg

    Arabica kávéból ugyanúgy készítenek instant kávét is és hagyományos, vízben nem oldódó kávét is. Sőt, zöld kávé formájában is kapható. A zöld kávéként való fogyasztása leginkább fogyókúrás céllal terjedt el, valamint magasabb antioxidáns tartalma miatt is kedvelik.

    Arabica kávé ára

    Általában a tiszta arabica kávét tartalmazó kávéfajták ára a legmagasabb. Az arabica kávékat ezért sokszor robusta kávéfajtával is vegyítik. Egy kávé minél több arabicát tartalmaz, annál aromásabb.

    Az 100% arabica kávék kilogrammonkénti ára általában pár ezer Forinttól indul. De az igazi rekordot a világ 10 legdrágább kávéja tartja.

    Nézd meg te is kínálatunkat a BlueNature-től: http://www.betterware.hu/11-kavek
Szólj hozzá

Kávé Arabica Kávé BlueNature Olcsó kávé