2017. jan 28.

Articsóka hatásai: fogyaszt és méregtelenít

írta: Hoffman Zoltán
Articsóka hatásai: fogyaszt és méregtelenít

Már az ősi egyiptomiak, majd az ókori görögök és rómaiak konyhájában is gyakori vendégnek számított az articsóka. Manapság a mediterrán diéta térnyerésével, ismét egyre divatosabb, amelyet elsősorban különleges megjelenésének és ízének köszönhet. Ennél is fontosabb azonban, hogy számos betegségre jelent gyógyírt, sőt fogyasztószernek sem utolsó.  

false.png

Az articsóka kissé fanyar mégis roppant ízletes zöldség, virágbimbójának húsos sziromlevelei és a virág „szíve”, azaz közepe egyaránt ínyencség, míg leveleit gyógyászati célokra használják. Magas a rost- és ásványisó-tartalma, ezen kívül fontos foszfor-, kalcium-, magnézium-, vas- és káliumforrás, gazdag A-, B1-, B2-, valamint C-vitaminban. Erősíti a szívet, ahogyan a magas koleszterinszint, a cukorbetegség és a magas vérnyomás kordában tartásában is jó szolgálatot tehet. Bizonyított hatásai közül fontos megemlíteni méregtelenítő tulajdonságát: bőségescinarin- (flavonoidok közé tartozó antioxidáns polifenol) tartalmának köszönhetően elősegíti a máj regenerálódását, valamint tisztítja a vért, epehajtóként hozzájárul a szervezetben kialakult kövek feloldásához. Nagyszerű gyulladáscsökkentő, a népi gyógyászat reuma és epegyulladás esetén egyaránt alkalmazza. Serkenti az epetermelést, ezért az emésztési zavarokban szenvedők számára is gyógyírt jelenthet. Főzet formájában általános erősítő, csillapítja a makacs köhögést a leveléből készített teát vese- és hólyagpanaszok esetén sikeresen alkalmazhatjuk. És még valami:az articsóka nagyobb mennyiségben tartalmaz folátot, ami a folsav természetes változata, valamint bőségesen megtalálható benne a bélflóra helyreállításában fontos szerepet kapó inulin.

Fogyókúrázók figyelem!

Mivel az articsóka hatékonyan szabályozza az étvágyat, csökkenti a vér zsírtartalmát és kiváló vízhajtó. Vitathatatlanul az egyik leghatékonyabb, egyúttal legkíméletesebb természetes fogyasztószer. Ráadásul az articsóka kalóriaszefény, és ami legalább ennyire fontos,rosttartalma átlagon feletti.

Milyen articsókát vásároljunk?

Mindig ügyeljünk arra, hogy az articsóka friss legyen. Ezt úgy ellenőrizhetjük a legkönnyebben, ha mutató és hüvelykujjunk közé szorítjuk a növény bimbóját: válasszuk azt, amelyiket keménynek és tömörnek érezzük. A jó minőségű articsóka további tulajdonságai, hogy a csúcsa zárt, a szárán pedig zöld és üde levelek sorakoznak.

Gyermeket vársz? Inkább ne egyél articsókát!

A reneszánsz korban az articsóka étkezési felhasználása mellett a terheség megállapítására is szolgált, mivel azt tapasztalták, hogy a növény fogyasztására hányással reagálnak az állapotos nők. Egy fontos tanács a szoptatós anyukák részére: az articsóka  csökkenti a tejtermelést, ezért ebben az időszakban inkább száműzzék (ideiglenesen) az étrendjükből.

Tudtad?

Az articsóka a mediterrán országok kedvelt zöldsége az ókorban afrodiziákumnak tartották. Közép-Európában elsősorban dísznövénynek ültetik. Akár két méter magas szárán ülő, nagyméretű, bogáncsszerű kékes virága különleges látványt nyújt. Ételként számtalan módon elkészíthető, az articsóka tésztával tálalva különösen népszerű. Receptajnálatunkból kiderül, hogyan lehet gyorsan articsókás spagettit készíteni.

Forrás:Vitalitás Magazin

Koncentrált articsóka lé

Továbbfejlesztett formula!

Ha az Ön mája érezteti magát, és a felhalmozódott méreganyagok gátolják a fogyást és egészségügyi problémákat okoznak, a segítségére siet az erősen koncentrált articsóka lé!

40% articsóka kivonat

koncentralt-articsoka-le_1.jpg

TÖBB INFORMÁCIÓ

Az articsóka a természet gyógyszertárában található értékes gyógyszerek közé tartozik. Karotinoidokat, flavonoidokat, B- és C-vitamint, káliumot, nátriumot, magnéziumot, kalciumot és foszfort tartalmaz. 1 üveg 90 ml


100% -ban természetes
hozzáadott cukor nélkül
nem tartalmaz tartósítószert


Erős és gyors hatás

Az articsóka lé egyedülálló összetétele pozitívan befolyásolja nem csak a máj, hanem az egész teste egészségi állapotát:

  • A Blue Nature articsóka lé 40% Cynara Scolymus articsóka kivonatot tartalmaz. Négyszer erősebb és hatékonyabb, mint a piacon elérhető más articsóka készítmények.
  • Sok, a gyógyítás terén használt vegyületet tartalmaz: cinarint, flavonoidokat, szterolokat, cserzőanyagokat, A, C és B csoportú vitaminokat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, mangánt, vasat, cinket.
  • Benne található egy ananász kivonat is, mely gyógyító hatású az emésztőnedvek gyenge szekréciójánál. Pozitív hatással van a vesére, koszorúerekre, a szívre és a májra.
  • Az ananászok bromelint tartalmaznak – ez egy természetes enzim mely erős gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik, ami enyhíti a fájdalmat, csökkenti a duzzanatot és elősegíti a szövetek gyógyulását valamint pozitívan befolyásolja az emésztést.


Egy flakon tartalma 90 ml. A napi adag legalább 30 ml.

  • Védi a májat
  • Támogatja a máj gyógyulását és regenerációját
  • Gyorsítja a májsejtek regenerálódását
  • Elősegíti a toxikus anyagok eltávolítását
  • Segít az elhízás és a narancsbőr elleni küzdelemben
  • Segít megelőzni a cukorbetegséget

 

Szólj hozzá

Betterware Aritcsóka articsóka lé